Beszámoló a Hugo Obermaier Társaság budapesti konferenciájáról

Report on the 58th Annual Meeting of the Hugo Obermaier Society


A teljes fotóalbum Flickr oldalunkon (új ablakban)



Európa régibb kőkori (paleolitikum) történetét nem szabdalják államhatárok, nem irányítják dinasztiák, és nem tagolják háborúk. A nagy éghajlatváltozások és a sokszínű természeti környezet a Homo nemzetség kutatásának színpada, amin a heves szakmai viták ellenére szilárd egység jelenik meg – az ember eredetének mindenkit összekötő nagy kérdései. A régibb kőkor kutatói számára sosem volt kérdéses az európai egység, az ember együttműködő képességének szelleme, amit az Obermaier Társaság éves konferenciáján ismét megtapasztalhattunk.

A negyedidőszak történéseit kutató társaság 58. éves gyűlésének az Eötvös Loránd Tudományegyetem adott otthont Prof. Borhy László akadémikus, a Régészettudományi Intézet intézetigazgatója, a Bölcsészettudományi Kar dékánja meghívásának köszönhetően. A szervezés a Régészettudományi Intézet részéről Mester Zsolt és kollégáinak érdeme, amelyhez értékes segítséget nyújtott a kirándulások lebonyolításában az ELTE Földrajz és Földtudományi Intézete, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum. Hálásak vagyunk a Társaság vezetőségének, Prof. Thorsten Uthmeiernek, Dr. Werner Müllernek, Dr. Andreas Maiernek és Dr. Mara-Julia Webernek a hathatós segítségükért, hogy az ötlet valósággá váljon.

Bár a társaság eredetileg német, tagjai Európa számos országából érkeztek, s a kutatásaik pedig világszerte zajlanak. A három napos, sűrű programban a legújabb eredményeket ismerhette meg a hallgatóság az alsó paleolitikumtól a mezolitikumig, a Krím félszigettől Spanyolországig, Szibériától Dél-Afrikáig. Az előadások és poszterek közül nem hiányoztak a magyar szakemberek kutatási eredményei sem. Mester Zsolt, Ringer Árpád, Markó András, Lengyel György, Zandler Krisztián, Péntek Attila és Király Attila mutatták be aktuális munkáikat. A program és az absztraktok elérhetőek a Társaság honlapján (www.obermaier-gesellschaft.de).

A budapesti helyszín remek alkalmat biztosított jelentős hazai lelőhelyek meglátogatására is; a két napos kirándulás állomásai a paksi és dunaföldvári löszprofilok, valamint Vértesszőlős, a Jankovich-barlang, Tata-Porhanyóbánya, Dunakömlőd régészeti lelőhelyek és a Százhalombattai Régészeti Park voltak.
Minden kedves kollégának köszönjük a részvételt, a posztereket és előadásokat, öröm és megtiszteltetés volt Budapesten fogadni a konferenciát. Jöjjenek máskor is!

A konferencia néhány fotóján túl közöljük itt a Hugo Obermaier Társaság elnöke, Prof. Thorsten Uthmeier nyitóbeszédét közös örökségünkről:

Prof. Thorsten Uthmeier megnyitó beszéde közben. Fotó: Florian Sauer.

Nézd meg az összes képet Flickr oldalunkon  


„Kedves Hölgyeim és Uraim, tagtársak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem képviselői, kedves vendégeink és kedves Zsolt!

Társaságunk először látogat Magyarországra, ami részben Európa 1989-es nagy átalakulásának köszönhető. A Vasfüggöny széthullása után végre egyszerűbbé vált meglátogatni egymást, közösen gondolkodni, közös munkát végezni. Nem sok idő múlva az Európai Közösség bővülését tapasztaltuk, amiért mindnyájan hálásak vagyunk. E folyamatot világosan illusztrálja éves gyűléseink helyszíneinek listája 1989 óta. Weimar, Potsdam, Mikulov, Halle, Greifswald, Ljubljana, Lipcse – csupa olyan város, melyet nehéz volt korábban Nyugatról elérni, és fordítva, nyugat-európai helyszínek, ahová a Varsói Szerződés országaiból csak üggyel-bajjal utazhattak a kutatók. 1989 előtt az Obermaier Társaság gyűléseinek történetében csupán két „keleti” helyszín szerepel: 1967-ben kirándulás Csehszlovákiába, illetve 1971-ben kirándulás az akkori Jugoszláviába.

A schengeni övezet kialakítása után sokan közülünk már szabadon mozoghatnak az Európai Közösség országaiban – ahogyan a vadászó-gyűjtögető közösségek tették a kontinensen a holocén kezdete előtt. Európa egész történetét a vándorlások, a mobilitás jellemzik, különösen ami korai történetét illeti. Evolúciós nézőpontból mindnyájan afrikai közösségek leszármazottai vagyunk, akik a Közel-Kelet irányából érkeztek 43 ezer évvel ezelőtt, sőt, talán néhány évezreddel korábban. Az első modern emberek egymásba fonódó utak hálózatán közlekedtek: a Duna mentén, a Balkánon keresztül, illetve a mediterrán partvidéken. A vadászó-gyűjtögetők vándorlásai a kontinens belsejében is folytatódtak, melyek közül a legnagyobb mértékű a késő glaciális maximumot követő rekolonizációs hullám volt Közép-Európában.

A mobilitás egyik közös eredőjének a klímaváltozást tartjuk, ami lehetővé tette őseink számára, hogy megszokott természetes környezetük tágulásával, vagy épp kulturális újításaik által addig nem lakott területeken terjedhessenek el. Az újkőkor beköszöntével nagy változások zajlottak. Történetünk során először, ismét a Közel-Keleten látunk nagymértékű népességnövekedést, melyet a termelő gazdálkodás és a fejlett raktározási technológiák segítettek elő. Ez a növekedés, néha olyan klímaromlásokkal együtt, mint a 8.2 ka-esemény, krízisekhez vezetett, és ezek a krízisek a korai újkőkor vándorlásait irányító tényezőkké terebélyesedtek.

Általánosságban úgy tartjuk, hogy a nagyarányú népességmozgások negatív következményekkel járnak, ha olyan területeket érintenek, ahol már élnek emberek. E következmények példájaként szokás említeni a neandervölgyiek, majd a mezolitikus vadászó-gyűjtögetők eltűnését. Ma ez a kép kiigazításra szorul:

  • a modern emberek és a neandervölgyiek keveredtek egymással, és ez a kapcsolat szinte biztos, hogy nem csak egyszer, és nem csak a Közel-Keleten jött létre
  • a mezolitikus vadászó-gyűjtögetők nem csak kapcsolatba léptek az első földművesekkel, melyet az anyagi kultúra alapján eddig is tudtunk. Ők is a korai neolitikumnak tartott anyagi kultúra részesei voltak, emellett bizonyítottan genetikai keveredés történt a helyiek és az újonnan érkezettek között

Tisztán látszik, hogy az együttműködés nem csak a vadászó-gyűjtögetők körében jelentette a legfőbb krízis- és konfliktusmegoldó stratégiát, de a neolitikus közösségek számára is.

A konferencia résztvevői a Jankovich-barlang sziklaíve alatt. Fotó: Florian Sauer.

Nézd meg az összes képet Flickr oldalunkon


Az elmúlt évtől kezdve Európa ismét nagyarányú migrációs fázist él meg, ismét Afrika, a Közel-Kelet és a perifériák irányából. Akárcsak az újkőkorban, a vándorlás okai gazdasági krízis, politikai bizonytalanság és háború. S akárcsak egykoron, a fő vándorlási útvonal a Balkánon át vezet. Az őskori helyzettel ellentétben ma közvetlen információkat kapunk az érkezőkről, akiket zárt határok állítanak meg, sőt, menekülésük néha halálos áldozattal jár.

Mindig azon a véleményen voltam, hogy a régészet nem csak a múlt rekonstrukciójával foglalkozik, hanem a jelen társadalmi és politikai kérdéseihez is hozzá tud szólni. A régészet szemszögéből néhány általános megállapítást tehetünk a migráció múltbeli szerepéről:

  • mi, mint emberi faj, Európán kívülről érkeztünk
  • Európa vadászó-gyűjtögető múltjának vándorlásait együttműködés, közös családtervezés, ezáltal teljes elfogadás jellemezte mindkét oldalon
  • a nagy kulturális változások, mint a termelő gazdálkodás kialakulása, a Közel-Keletről indulnak el, és mindenek előtt,
  • a migráció inkább szabály, mintsem kivétel történetünk során

Mindezek eredményeképp a mai európai lakosság hosszú idők óta népek olvasztótégelye, amiből mindannyian sokat nyertünk. A jelenlegi migráció Európa felé felfogható úgy is, mint elnyújtott, hosszú távú migrációs folyamat része, ami az európai történelem és őstörténet alapvető összetevője. Mi, régészek tudjuk ezt. Ezért nekünk, és társadalomtudós, történész, filozófus kollégáinknak feladatunk megosztani a közönséggel ezt a nagy léptékű nézőpontot.

A Hugo Obermaier Társaság éves gyűléséhez hasonló konferenciák alkalmat teremtenek a közönséggel való kapcsolatteremtésre az érdeklődő amatőrökkel és kutatókkal egyaránt. Nagy örömömre szolgál, hogy idén az Eötvös Loránd Tudományegyetem vendégei lehetünk. Már most köszönetet szeretnék mondani az egyetemnek, és különösképp Mester Zsoltnak a meghívásért, és a munkáért, amit e konferencia megvalósítása jelent.

Hölgyeim és uraim, a régészeti diskurzus mellett társaságunk tevékenységének fontos aspektusa a fiatal tudósok támogatása. Hertha Halter nagyvonalúságának köszönhető a Hugo Obermaier Kutatási Ösztöndíj megalapítása, ami a múltban már több kutatót jutalmazott. Miután a Halter asszony által felajánlott forrás 2014-ben elfogyott, ez évben a stuttgarti Dr. Wolfram Freundenberg adománya teszi lehetővé a Kutatási Ösztöndíj átadását. Biztos vagyok benne, hogy mindenki, aki részt vett heidenheimi közgyűlésünkön, emlékszik Freundenberg úr spontán nagylelkűségére. Ezúton szeretném ismét megköszönni a Társaság nevében. Társaságunk nagy erőfeszítéseket tesz, hogy a Kutatási Ösztöndíj hagyományát fenntartsa, de mindezekkel együtt is szeretnénk a kétévente meghirdetett ösztöndíjat fenntartani, mellyel fiatal kutatók önálló projektjeit segítjük.

A Hugo Obermaier Kutatási Ösztöndíj ez évben Oleksii Mykolaiovych Lyzunt illeti, a kijevi Taras Shevchenko National University doktoranduszát, akinek az Epigravettiennel kapcsolatos kutatását támogatjuk. Annak ellenére, hogy az ukrajnai Epigravettian időszak olyan gazdag és fontos lelőhelyeken van jelen, mint Mezin vagy Mezirich, még sok a megválaszolatlan kérdés és a kutatatlan terület. Oleksii Lyzun az ösztöndíj segítségével Semenivka III, Sushchanka, Borova és Bespalche lelőhelyeket kutatja majd a régióban, kitüntetett figyelemmel a kőnyersanyag-felhasználási stratégiákra. Kedves Oleksii, gratulálunk az ösztöndíjhoz, sok sikert kívánunk a terepmunkához, és kíváncsian várjuk az eredményeket jövő évi találkozónkon.

Végezetül kívánok ösztönző előadásokat, gyümölcsöző párbeszédet, sikeres poszter bemutatókat és érdekes kirándulást a Hugo Obermaier Társaság 58. éves konferenciáján!

Submit a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.