Acsa-Rovnya: új eredmények


T. Dobosi, V. (2013). Acsa-Rovnya: új eredmények (Acsa-Rovnya: new results). Litikum 1:50-59.

Címkék: Aurignacien, levélhegy, nyílt színi telep
Tags: Aurignacian, leaf point, open air site


PDFGalleryBibTeXRDF
Az első terepbejárások és a két ásatás (2001 és 2004) leletei után 2007-ben Péntek Attila ajándékaként nagy meny-nyiségű régészeti leletanyag került be a Magyar Nemzeti Múzeumba Acsa-Rovnya lelőhelyről. A publikáció (Dobosi 2008) óta megismert új nyílt színi aurignaci telepek eredményei alapján újraértékeljük a lelőhelyet.
After the initial surveys and two seasons of excavations (2001 and 2004), in 2007, Attila Péntek donated a huge amount of lithics from the Acsa-Rovnya site, to the Hungarian National Museum. Since the first publication (2008), new Aurignacian open-air localities were discovered at the site. We made a re-evaluation of the site, in the light of the new data.

T. Dobosi Viola – Magyar Nemzeti Múzeum, 1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16.

Creative Commons Licenc
T. Dobosi Viola Acsa-Rovnya: új eredmények című műve Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! 4.0 Nemzetközi Licenc alatt van. A műforrása: www.litikum.hu.
Az ezen publikus licenc hatáskörén kívül eső jogok megtekinthetőek itt: www.litikum.hu


1. Bevezetés

A korai felső paleolitikum időrendi kereteinek, éghajlati eseményeinek, ökológiai hátterének és mindezek nevezéktanának gazdag a szakirodalma. A bőséges választékból következően nehezen kihámozható egy-egy kisebb területre és rövidebb korszakra vonatkozó, egyedi alkalmazású, éppen érvényes terminológia, és ha mégis, nehéz ezeket szinkronizálni.

Adódhat ez az adatok hiányából, egyenetlen megoszlásából, kissé nagyvonalú kezeléséből, a publikáció hozzáférhetetlenségéből.

Adódhat abból, hogy az események nem szinkronizál-hatók, a globális klímaváltozások földrajzi régiókon belül is máskor és másképpen jelentkeznek. A helyi földfelszíni adottságok egy-egy globális éghajlati esemény hatását késleltetik vagy befolyásolják (tengerszint feletti magasság, tengertől való távolság stb).

Ezek a nehézségek nemcsak az ökológiai háttér, ha-nem a régészeti események időrendjének és helyének rekonstruálását is akadályozzák. A felső paleolitikum megjelenésének idejéről, helyéről és folyamatáról még sokáig nem várható egységes álláspont kialakulása. Az elméletek két alapteória (vagy ezek különböző kombinációi) köré csoportosíthatóak.

Az első szerint egy progresszív neandertvölgyi népesség középső paleolitikus kultúrája fejlődött át felső paleolitikussá. J. Svoboda a szeletai kultúra kialakulásában nagy szerepet szán a középső-felső paleolitikum át-mentén végighúzódó helyi fejlődési trendeknek (local development trends across the Middle-to-Upper Paleolithic transition). Amíg meg nem bizonyosodunk afelől, hogy az Emiro-Bohunicien és más, középső és felső paleolitikum közötti átmeneti (transitional) ipar gazdája anatómiailag hova tartozik, addig nem mondható bizonyossággal, hogy az aurignaci népesség volt az első modern ember Európában (Svoboda 2003). Ezt a tábort erősíti Ringer Á., aki a bábonyi (Eem interglaciális korú) kultúra csaknem folyamatos fejlődését továbbvezeti a fejlett szeletai kultúráig (Denekamp interstadiális) (Ringer 2002a: Fig. 2b). A középső paleolitikum felső paleolitikummá fejlődésének lehetősége mindkét szerzőnél a levéleszközös iparokra érvényes (bohunici, bábonyi).

A második elmélet az aurignaci kultúrát érinti. Ez a korai felső paleolitkum másik nagy kultúrája, amelynek kialakulásáról határozott véleményt képviselnek a levantei elmélet hívei. Az aurignaci technológiai innováció először a keleti Mediterráneumban tűnik fel, a korai sapiensek érkezésének feltételezett útvonalán. „…the Aurignacian can no longer be considered a unique, abrupt phenomenon. It consists, in contrasts, of a complex of successive and distinct influences, arising from a powerful and specific eastern core area” (Kozłowski, Otte 2000: 529).

A Djindjian et al. (2003) szintézisében felsorakoztatott adatok ezt az elméletet igazolják. Bár a kronológiai adatok szerint a bevezető (initial) aurignaci Európa több részén kortársa volt a középső paleolitikum késői (szilánk alapú) kultúráinak, a megvizsgált 13 európai régióban nem találták nyomát az aurignaci „0” (initial vagy proto-) és a késő moustéri közötti átmenetnek. Még a topográfiailag ideális helyen fekvő, legteljesebb rétegsorral rendelkező Bacho Kiro-barlangban sem.

A tipológiailag-technológiailag kikristályosodott kultúra a Balkánról két irányban terjed. Északkelet felé egészen a Don-kanyarig (Kostienki), nyugatra a Közép-Duna-medencét útba ejtve rövid időn belül eljut az Ibériai-félsziget nyugati szegélyéig (Djindjian et al. 1999: 162).

W. Davies – hasonlóan a Mussi és Roebroeks (1996) szerinti felső paleolitikum-beosztáshoz (EUP, MUP, LUP) – a sok, egy-egy lelőhelyhez köthető helyi fácies fölé egy általánosabb kategóriát rendel. Beosztása egyszerűsít, ám áttekinthető, mert a kultúrák lényegére fókuszáló, nagy területekre érvényes feltételekhez köti a csoportosítást. Két fázisú modelljében a régészeti bizonyítékok mellett fontos elem a pionír (pioneer) és a kifejlett (developed) aurignaci életmód megkülönböztetése. Míg a korai szakasz a csoportok nagy mobilitásával hozható kapcsolatba (could be attributed to high group mobility), addig a fiatalabb szakaszra egy adott terület intenzív, kevésbé mobil, inkább helyhez kötött (residential) használata jellemző (Davies 2001: 213).

Az aurignaci jelenléte Magyarországon pontosan száz éve bizonyított, Hillebrand Jenő ásatása az Istállós-kői-barlangban 1911-ben kezdődött. Közismert kutatástörténeti tény, hogy ebből a száz évből mintegy kilencvenben két barlangi lelőhely képviselte a hazai aurignaci kulturát: Istállós-kői- és Peskő-barlang (Davies pionír csapata). Kőanyaga generalizált felső paleolitikus pengeipar, a klasszikus aurignaci típusok nélkül (Vértes 1965). A lelőhelyek kulturális besorolásához a kultúra-specifikus csonthegyek nyújtottak biztos alapot. A két barlang nagy ásatásai óta (Vértes 1955) több fontos részegység revíziója és egy projekt keretében rétegtisztázó ásatás jelentett előrelépést (Dobosi 2002; Ringer 2002b; Vörös 1984; 2003–2004).

A nyílt színi aurignaci lelőhelyek hazai hiánya a magyar-szlovák határtól néhány kilométerre északra gyöngyfüzérszerűen sorjázó lelőhelyek (Kaminská 2001) ismeretében sokáig érthetetlen volt. Az elmúlt tíz évben megkezdtük a hiánypótlást. Itt kell megjegyezni, hogy az összefoglaló aurignaci publikációkban a hazai lelőhelyek nem szerepelnek érdemeik szerint. Néhány települési jelenség és lelet igényt tarthat a szakemberek nagyobb figyelmére: a barlangi medvebocs combcsontjából készített, sok támadást megért furulya (újrafeldolgozása: Horusitzky 2003), a kultúrtörténeti jelentőségű, 2–3 cm hosszú, hasított alapú csontnyílhegyek, faragott csonték-szerek, a kövekkel körberakott, in situ kiemelt tűzhely önmagában, muzeológiai szempontból is különlegesség.


2. Kronológia

A hazai aurignaci lelőhelyek – nevezetesen a két barlangi lelőhely – abszolút korát illetően a közel száz év alatt nem jutottak megegyezésre sem a hazai, sem a külföldi kutatók. A legfrissebb hazai adatokat a Ringer Á. vezette Istállóskő-projekt eredményezte.

A fiatalabb, felső kultúrréteg (Vértes László aurignaci II-je) 28–32 ezer év között (Adams 2002: 54; Ringer 2002b: 51) az Arcy–Stillfried B interstadiális időszakával párhuzamosítható. Ez az adat illeszkedik az aurignaci kultúra általánosan elfogadott kronológiai rendszerébe.

Az alsó kultúrréteg hasított alapú csonthegyekkel jellemzett aurignaci I-ének korát Adams (2002: 54) 33 ezer év körülire valószínűsíti, míg Ringer (2002b: Fig. 2) archeosztratigráfiai megfontolásokból 44 ezer év körülire datálja (Moershoofd interstadiális).

Andornaktálya lelőhelyének abszolút kora az inter-pleniglaciálisból 30 180 ± 330 BP (Budek, Kaliczki 2003–2004: Fig. 3). A vertikálisan szórt leletanyag Hevesi és Ringer (2003–2004: 143) szerint fiatalabb az Arcy-Stillfried B interstadiálisnál. Ez a vélemény rétegtanilag indokolt lehet, ám így az aurignaci kultúra két fázisának szélső időrendi adatai közötti csaknem 20 ezer esztendő kissé hosszúnak tűnik. Egyrészt a kultúra vándorlási üteméhez képest sok, másrészt a hazai – elsősorban barlangi – lelőhelyek kevés és aszimmetrikus összetételű lelet-anyagai nem töltik ki az aurignaci két kronológiai fázisa által így közrezárt időtartamot.

Az acsai kultúrrétegből vett faszénminta mérése vaskori eredményt adott (Deb-9672: 2240 ± 40 BP; kalibrálva Kr. e. 380–340).

Két kortárs kultúrával való kapcsolat jöhet számításba. A gravetti csoportok első hulláma bizonyosan kapcsolatba került a fiatalabb aurignaci népességgel. Az Istállós-kői-barlangban előkerült kvarcporfír levéleszköz volt évtizedekig a bizonyíték a kapcsolatra a Bükk keleti felén élő szeletai kultúrával. A kérdés, hogy csak szoros kortársak voltak vagy tényleges kapcsolat is volt a két kultúra kö-zött, egyelőre nem lezárt. Az Acsán előkerült kvarcporfír levéleszközök két dolgot bizonyíthatnak. A két kultúra közötti kapcsolat a távolabbi, nyílt színi telepekre is kiterjedt, illetve – ami fontosabb – az import és helyi nyersanyagból készített bifaciálisok szervesen illeszkednek az aurignaci eszközkészletbe.


3. Topográfia

Az eddig aurignacinak meghatározott/publikált (e kérdésben változások várhatók: Markó 2010) lelőhelyek közül a barlangok adottak, kiválasztásuk, birtokba vételük csak kevéssé igény, szándék vagy hagyomány kérdése. A hegyvidék belsejében a két „aurignaci” barlang abszolút és a völgytalptól mért relatív magassága is jelentős (Istállós-kő-barlang 609 m, Pes-kő-barlang 745 m tengerszint felett). Néhány, különböző aspektusból (nyersanyaghasználat, sztratigráfia, tipológia) újraértékelt egyedi leletet különböző helyzetű barlangokból még ehhez a kultúrához sorol Mester (1994).

A Szeleta fekvése hasonló Istállós-kői-barlangéhoz, míg több levéleszközös barlang a völgytalpnál alig magasabban nyílik. Törvényszerűséget egyelőre nem tudunk kimutatni.

A nyílt színi telepeink helye már tudatos választás a környék közel azonos adottságú helyszínei közül. A lelőhelyeink az Északi-középhegység déli peremén, hasonló orográfiai-topográfiai helyzetben kerülnek elő.

Az andornaktályai lelőhely a Bükk patakvölgyekkel szabdalt déli lábán, egy 191 méter magas, meredek oldalú völgyekkel szeparált domb tetején helyezkedik el (Kozłowski, Mester 2003–2004). A Mátra déli peremén, Nagyréde határában, 187–200 méter magas dombtető két pontján 200 típusos eszköz került elő, amelynek 57%-a vakaró, s ezeknek 30%-a klasszikus aurignaci típus (Len-gyel et al. 2006). Galgagyörk lelőhelye a Cserhát déli peremén, a Galga-völgy keleti oldalán, egy 235–240 m magasságú gerincen található (Markó et al. 2002). A Miskolc-Harsányi úti elágazásban feltárt lelőhely (Ringer 2001: 100) feldolgozás alatt áll.


4. Fauna és flóra

A nyílt színi lelőhelyeken a kultúrréteget beágyazó erősen kötött, gleyes agyag nem őrzi meg a csontot, még a fog-zománcot sem. Az acsai tapasztalatokhoz hasonlóról számolnak be a néhány kilométeres körzetében végzett más paleolitikus lelőhelyek ásatásain is (Markó A. információja), ahonnan szintén nem publikáltak faunát vagy flórát.

A barlangi lelőhelyek viszont gazdagok faunamaradványokban. Az Istállós-kői-barlang egy középső würm /interpleniglaciális kori faunaszakasz névadója, amelyet mintegy 70 régészeti és paleontológiai lelőhelyről ismerjük. A névadó barlang vadászott állatfajai között dominál a barlangi medve. A növényevők közül a sztyeppe-környezetet az Equus, a Bison és a Rangifer, a hegyi környezetet a Capra és a Rupicapra képviseli, és jelentős a Cervus aránya is. A ragadozók listáját a farkas és a róka vezeti (Vörös 1984: 23).

A faszenek vizsgálata részben nem történt meg, rész-ben anthrakotómiai vizsgálatra alkalmatlanok voltak. Az Istállós-kői-barlang két kultúrrétegének értékelhető faszenei között dominálnak a fenyők (Pinus cembra és Larix-Picea csoport), csak az arányuk módosul. Újabb vizsgálatok szerint a fenyőfélék aránya nemcsak az idővel, de ugyanazon az időszakon belül a Kárpát-medence északi és déli területei között is változik (Rudner, Sümegi 2001: 177). Az alföldi mélyfúrásokban csak nehezen kimutatható interpleniglaciális idején a Kárpát-medence fás vegetációját a maihoz hasonló összetételű vegyes lombhullató erdők jellemzik. A pollenek belső arányainak eltolódása sokkal inkább a napfényes órák számának és a csapadék mennyiségének, semmint a hőmérséklet változásának a függvénye (Járainé Komlódi 2000).


5. A telepek funkciója

Azoknak a barlangi lelőhelyeknek, ahol a hazaiakhoz hasonlóan túlsúlyban vannak vagy kizárólagosak a csonthegyek, a funkciója a meghatározó: elejtőhelyek (kill site) vagy rövid ideig használt vadásztanyák (short term hunting residence). Az Istállós-kői-barlangból előkerült csontanyag rétegenkénti kiértékelése fajra, nemre, korra és testrégiókra nézve támpontot nyújt a vadászat lehetséges idejére és a zsákmány hasznosításának módjára vonatkozóan is (Vörös 1984).

A csonteszközök tipológiai változatosságát korlátozza az a tény, hogy a késztermék elsősorban a nyersanyag anatómiai alakjától függ. Így egy célszerű őskőkori eszköz formáját meghatározó igény – hagyomány – egyéni készség mellé egy további tényező adódik. A kő szabadabban formálható. A tipologizálásban jelentkező nehézségek egyik megoldási lehetősége Albrecht et al. (1972: 82–83) alapján: „This seems to indicate that we are dealing with distinct local projectil point population”. A kőeszközök tipológiai támogatása nélkül így tág tere nyílik a kulturális csoportosításoknak, és ezek összehangolásának az esélye kisebb.

Kozłowski és Otte (2000: 521) más magyarázatot ad: „Some special technical innovations, such as bone points could have spread independently across cultural entities by exchange or contact”. A megfigyelés vonatkozhat általában a csonthegyekre, ám a hasított alapú hegy kultúra-specifikus, köztudottan nem tartozik a sikeres, több kultúrán keresztül karriert befutott innovációk közé.

Elméleti kérdés, ugyanakkor fontos gyakorlati következményei vannak annak, hogy egy kultúra teljes eszközkészletének melyik részegysége kap prioritást egy lelőhely kulturális besorolásánál. A barlangi lelőhelyek hasított alapú csonthegyei mellé megjelent a nyílt színi lelőhelyek aurignaci kőeszközkészlete. Új problémákat generált, hogyan illik össze a két, külön-külön tipikus elem (kő és csont), s a kettőnek mi a kapcsolata a levéleszközökkel.

Hogyan lehet feloldani a leletanyag aszimmetriáját? A tipikus kőeszköz nélküli „csonthegyes” és a csonthegyek nélküli „köves” aurignaciak elkülönülésének lehet-e valamilyen eddig nem ismert magyarázata?

Külső okokra, a beágyazódás körülményeire vezethető-e vissza, hogy a nyílt színi lelőhelyeken megsemmisültek a szerves maradványok, a barlangokban viszont megmaradtak a kőeszközök (bár nem illenek oda)?

A telepek egyszerűen általános és speciális funkciók szerint különülnek el? Barlangjaink vadásztanyák fegyverekkel, nyílt színi lelőhelyeink nagy kiterjedésű általános funkciójú telepek a mindennapi szükségletek kielégítésére alkalmas kőeszközkészlettel, csonteszközök nélkül?

Sikeresen összekapcsolni egy általános és egy speciális funkciójú telepet, s megrajzolni egy közösség által lakott körzetet, használt/kisajátított territóriumot ilyen kevés számú lelőhely és adat esetén nem lehet. A két ismert, egymáshoz legközelebbi, ám még így is legalább 25 km-re lévő, különböző funkciójú lelőhely, az Istállós-kői-barlang és Andornaktálya közötti közvetlen kapcsolatot feltételezni nem reális.


6. Acsa-Rovnya

A Cserhát az Északi-középhegység legalacsonyabb tagja, legmagasabb pontján a 600 métert is alig éri el. Változatos, szabdalt, meredek lejtőkkel és szurdokokkal határolt platói mégis középhegységi jelleget kölcsönöznek a tájegységnek.

Acsa a Galga-völgy kis települése, a szabályozott mederben folyó patak keleti, bal partján. A falu annak az 50–60 négyzetkilométeres területnek a nyugati szélén fekszik, ahol a gazdag hidrotermális nyersanyagforrások kiakná-zására az őskőkorban műhelyek telepedtek (Csongrádi-Balogh, Dobosi 1995). A patakot mindkét oldalon kísérő dombokon számos középső és felső paleolitikus kultúra leletanyaga gyűjthető (Markó, Péntek 2003–2004). Acsa határában is több lelőhelyet ismerünk (1. ábra). Mennyiségileg, minőségileg, kulturálisan ezek közül a legfontosabb Rovnya.



1. ábra. Acsa falu határa az ismert lelőhelyekkel. / Acsa village and surroundings withe archaeological occurences known today. Teljes méret // Original image

3. ábra. A dombtető az ásatási alapvonallal. / The hilltop with the excavation baseline. Teljes méret // Original image


A falutól keletre emelkedő, 270 m magas, lapos dombtető északi oldalán, a plató legmagasabb pontján túl sűrűsödnek a leletek (Dobosi 2008) (2. ábra).

A 2002. és 2004. évi hitelesítő ásatás során feltártunk összesen 70 négyzetmétert: 5 észak-déli irányú 10 négyzetméteres kutatóárkot a leletkoncentrálódások helyén, illetve a kutatóárkokhoz nyugatról csatlakozva egy 20 négyzetméteres szelvényt (1. táblázat és 3. ábra).


1. táblázat. Acsa-Rovnya lelőhely kutatásának állomásai
Időpont Személyek Tevékenység MNM leltár
1990-es évek Béres S., Péntek A. gyűjtés
2000. dec. Béres S., Biró K., Dobosi V. terepbejárás Pb 2001/1–28
2002. aug. Dobosi V. ásatás, gyűjtés Pb 2003/764–797
és Pb 2009/1.1–215
2002. ősz Homola I. terepbejárás Pb 2003/756–763
2003 Béres S., Péntek A. ajándékozás Pb 2003/346–755
2004. aug. Dobosi V. ásatás Pb 2006/1–111
2007 Péntek A. ajándékozás Pb 2010.6.1–93


7. Sztratigráfia



2. ábra. Acsa-Rovnya, a dombtető látképe. / Acsa-Rovnya, view of the hilltop. Teljes méret // Original image

4. ábra. Acsa-Rovnya rétegsora. / Stratigraphy of Acsa-Rovnya. Teljes méret // Original image


A 6.szelvény keleti falánál 1,4 méterre mélyítettük a szel-vényt. Rétegsora a következő (4. ábra):

  • 25–30 cm egyenetlen felszínű, évtizedek óta folyamatosan művelt humusz, termesztett növények részben elbomlott maradványaival;
  • 12–15 cm kevert „B” szint;
  • 40–60 cm sárgásan induló, fokozatosan sötét vörösre váltó, enyhén teknős aljú, agyag;
  • tovább lefelé homok, amit 30–35 cm mélységig követtünk (5. ábra).

Az eredeti őskőkori felszín részben bolygatott, szét-szántott, a leletanyag zöme nagy területen szétszórva a felszínen és a humuszban volt. Kultúrréteg alacsony leletsűrűségű maradványait az ásatási felület két szélén 35–50 cm, illetve 70–80 cm mélységben találtuk meg. Mintegy 10 méteren 20–30 cm-t mélyült az eredeti felszín a jelenkorihoz képest. Az eszközök, amiket az erősen kötött, vörös agyagban két bontási szintben tártunk fel, 10–15 cm-es vertikális szóródásban jelentkeztek.

Helyenként egy makroszkópikusan is elkülöníthető réteg jelentkezik, amely a felette lévő sárgásbarna és az alatta lévő enyhén gleyes réteg közötti átmenet.

Hagyományos települési felszínről elsősorban a csontanyag, a konyhahulladék teljes hiánya miatt nem beszélhetünk. Az eszközök mellett ütőkövek, nyersanyag-töredékek, szilánkok, gyártási hulladék, andezitdarabok és mállott okker- és faszénszemcsék maradtak meg (6–7. ábra).


Acsa-Rovnya Aurignacian Figure 6.

6. ábra. Ásatási felszín.

Figure 6. Prepared surface. Teljes méret // Original image



7. ábra. A két bontási szint összesített alaprajza, 7. szelvény. Composite plan of the two arbitrary excavation levels, unit no. 7. Teljes méret // Original image

10. ábra. Bifaciális eszközök. Bifacial tools. Teljes méret // Original image


8. Eszközök

Acsa Rovnya 2011 végéig beleltározott leletanyaga a 2. táblázatban látható.


2. táblázat. Acsa-Rovnya leletei
Eszköztípus db %
vakaró 327 60,9
penge- 150
szilánk- 102
magas 18
hüvelykköröm alakú 7
orros 12
kettős 12
magkő- 7
vakaró-árvéső 13
vakaró-kaparó 5
vakaró-fúró 1
árvéső 55 10,2
oldalsó, középső 48
kettős 1
árvéső-kaparó 4
árvéső-gyalu 1
árvéső-fúró 1
fúró 6 1,1
kaparó 40 7,5
szilánkon 25
keresztélű 7
kettős 8
bifaciális 7 1,3
levélhegy 3
levélkaparó/levéleszköz 2
félszakóca? 1
kés 1
retusált pengék 51 9,5
egyik élén 39
mindkét élén 2
csonkított 10
retusált szilánk 51 9,5
összesen 537 100,0
Egyéb leletek
Penge (ép, töredékes, atipikus) 154
Magkő és származékai 68
magkő 38
magkőmaradék 19
magkőtalp 8
magkőperem 3
Ütőkő 2


8.1. Megjegyzések

A szilánkvakarókat leggyakrabban rövid, magas hátú szilánkon készítették. A munkaél megmunkálása meredek, néha karéjos, esetenként előreugró homlokkal. A néhány fúró – a hazai felső paleolitikumban szokott módon – atipikus.

A retusált pengék általában csak részlegesen meg-munkáltak. Egyetlen eszközön, egy retusálással völgyelt pengén fedezhető fel a klasszikus aurignaci völgyelésre emlékeztető megmunkálás (Pb 2003/684). A kaparó-szekció erős (9,5%), ami jellemző a hazai aurignacira (Istállós-kői-barlang aurignaci II.).

Szintén a középső paleolitikus jellegű eszközcsoportot erősíti, és a hagyományos típuslistába nem került be:

  • egy magas hátú, vaskos kés: plan konvex keresztmetszet, bifaciális megmunkálás, hidrokvarcit nyersanyagú, ltsz. Pb 2003/498;
  • egy ívelt élű bifaciális kettős kaparó, hidrokvarcit, ltsz. Pb 2003/523;
  • pre-szakóca ferdén csapott bázissal: a cserháti középső paleolitkumban gyakori típus (Markó A. személyes közlése), ltsz. 2003/757;
  • egy rostrocarinata-szerűen megmunkált eszköz, ami az alsó és középső paleolitikus lelőhelyeinken előforduló típus, magas, ívelt hátú, meredeken megmunkált egyik vége lekerekített, másik vége hegyes, ltsz. Pb 2003/763.

Nem szerepel a felső paleolitikum hagyományos típuslistájában:

  • egy törött levéleszközön kialakított sarkos árvéső, ltsz. Pb 2003/507;
  • négy kanalas véső, homorúan csonkított pengén, illetve szilánkon, ám a csonkított munkaél nem az eszköz lapjának síkjában helyezkedik el, ltsz. Pb 2003/522, 542, 672, 699;
  • egy vállas, proximális végén csonkított szilánk, ltsz. Pb 2003/67

A szilánkok között sok a pengeszerű darab, ami a nyersanyag egyenetlen minőségének a következménye. Számos részlegesen retusált vagy egyéb módon megmunkált, alkalmi eszköz van a szilánkok között.


8.2. Technológia

A szilánkok, a pengék és az eszközök proximális vége gyakran keresztben csapott, amely technikai fogás a csonkítást helyettesítheti. Ezt a megoldást ismerjük a középső paleolitikus (bábonyi) leletegyüttesekből is.

A megmunkálás zömmel hagyományos, de van inverz és váltó (altern) retus is.

A bifacialitás nem a klasszikus aurignaci sajátja. Az acsai iparban a kétoldali megmunkálás szorítkozhat mind-két él mindkét oldalára, de lehet mindkét lap teljes felületének retusálása. A bifaciális technológiát átvehették vagy megörökölhették a hagyományos Szeleta-nyersanyaggal együtt is. A helyi nyersanyagból (és feltehetően a kvarc-porfírból is) helyben készített bifaciálisok azt bizonyítják, hogy a típust és technikát sajátjukként kezelték, ha nem is a fejlett szeletai színvonalán.



8. ábra. Vakarók / Endscrapers. Teljes méret // Original image

9. ábra. Bifaciális eszközök / Bifacial tools. Teljes méret // Original image


Ugyanígy különbség mutatkozik a kiváló minőségű radiolaritból és a helyi hidro/limnokvarcitból készült magas vakarók kivitelezésének színvonala között.

Az eszközegyüttest színesíti néhány speciális típus-kombináció. Acsa-Rovnya lelőhely nyersanyag-spektruma változatos, ám semmi olyan extra nyersanyag eddig nem került elő, ami ne lenne általános a hazai felső paleolitkumban (3. táblázat). A lelőhely tágabb környékéről megismert őskőkori lelőhelyeken túlnyomó arányban van jelen a korlátlan mennyiségben rendelkezésre álló helyi hidro/limnokvarcit. A hazai viszonylatban „sűrűn” benépesült vidék egyik legfőbb vonzereje éppen a nem túl kiváló nyersanyag lehetett.


3. táblázat. A nyersanyagok megoszlása a leletanyagban
nyersanyag db %
Hidro/limnokvarcit 7141 96,63
Kvarcporfír 64 0,87
Radiolarit 111 1,50
Obszidián 6 0,08
Kova 14 0,19
Nummuliteszes kova 2 0,03
Tűzkő 4 0,05
Andezit 33 0,45
Homokkő 15 0,20
Összesen 7390 100,00


Amennyiben a közelebbről meg nem határozott kovát nem a környékbeli idős teraszok kavicsából gyűjtötték, a vulkanikus vidéken mindenképpen távoli eredetű, csak-úgy mint az erratikus tűzkő. A radiolarit minden színváltozata jelen van a leletanyagban: sárga, májbarna, zölden márványozott, hússzínű krétás szegéllyel, szürke. Ki kell emelnünk a szintén távolsági obszidiánt, amely a Kárpát-medence északkeleti részén lévő előfordulásától már a középső paleolitikum óta nagy távolságokra eljutott.

A jól lokalizálható üveges kvarcporfírt, mint nyersanyagot hozták a telepre: gyártási hulladék, szilánk is előkerült. Szemben a korábbi elképzeléseinkkel, amikor is a szeletai kultúrának exkluzív jogokat biztosítottunk, ez a nyersanyag egyike annak a néhány kőzetfajtának, amelyiket a felső paleolitikum valamennyi kultúrájának valamennyi fázisában ismerték és használták. Ez a nyers-anyagbázis a korszak nagy közös értéke. Kérdés, hogy az ismereteket átadták/átadhatták-e közvetlenül, vagy újra és újra felfedezték a természeti erőforrásokat. Az andezit pattintott kőeszköz-nyersanyagként való előléptetése az utóbbi évtized eredménye. Az előítéletek leküzdésében a gyarapodó hazai tapasztalatokon kívül a korolevoi andezit ipar játszott döntő szerepet. Az itteni andezit minősége, megmunkálhatósága nem éri el a korolevoi színvonalát. Felszíne erősen patinásodik , a megmunkálás nyomai, a retusálás negatívjainak pereme elsimul, legömbölyödik. A kultúrrétegbe a megmunkálatlan görgeteg, kavics nyers-anyagként került be. A geometrikus homokkőtöredékek (szelet, gúla, hasáb) feltehetően egy (?) nagy kérges görgeteg részei.


8.3. Metrikus adatok

Az eszközkészlet 80%-a 20 és 49 mm közé esik (4. táblázat). Az eszközkészlet átlaghosszúsága 40,3 mm. Az esz-közkészlet szélessége a hosszúságnak 58,3%-a (4. táblázat). Az ipar kifejezetten rövid, zömök. Hosszúsági méretcsoportjait illetően eléggé standardizálódott, bár a nyersanyagbőség lehetővé tette volna a „pazarlást”.


4. táblázat. Hosszúsági csoportok: összes eszköz és penge
mm db %
10-19 9 1,53
20-29 120 20,37
30-39 201 34,13
40-49 153 25,98
50-59 66 11,21
60-69 21 3,57
70-79 5 0,85
80-89 7 1,19
90-99 6 1,02
100-110 1 0,17
Összes 589 100,00


5. táblázat. Az eszközök hosszúság-szélesség aránya
Hosszúság-szélesség % darab
100–66 324
66–50 166
50–33 103
33–25 21
25–20 7
20–16 3
Összesen 624
A százalékértékek azt mutatják, hogy a szélesség hány %-a a hosszúságnak. Minél több az 50%-nál magasabb érték, annál zömökebb az ipar. Az 50 %-nál alacsonyabb érték, karcsúbb (hosszabb mint széles) eszközöket jelent.


9. Összehasonlítás

Annak a négy hazai nyílt színi aurignaci lelőhelynek a típusmegoszlása, ahol a legtöbb eszköz gyűlt össze a 6. táblázatban látható. Nagyréde II. valamivel a statisztikus határérték alatt marad, százalékos értékei legfeljebb tájékoztató jellegűek. A típuscsoportok közül a vakarónak az eszközegyüttesen belüli aránya mondható kultúra-specifi-kusnak. Az árvésők és vakarók egymáshoz viszonyított aránya is jellemző. A Nagyréde II. felület kis mennyisége is indokolhatja a kaparó, árvéső, retusált penge csoportban mutatkozó eltérő, a többi lelőhelyhez nem illeszkedő értékeket. Az eddig megismert lelőhelyek közül egyedül Acsán kerültek elő hidro/limnokvarcitból készített levéleszközök (10. kép).


6. táblázat. Nyíltszíni aurignaci lelőhelyek típus spektruma.
Lelőhely / típus Nagyréde I.* Nagyréde II.* Andornaktálya** Acsa
Összes db 112 79 106 536
Vakaró % 59,0 54,4 58,5 61,0
Árvéső % 11,0 6,3 15,1 10,2
Kaparó % 7,1 2,5 16,0 7,5
Bifaciális % 1,3
Retusált penge, szilánk % 21,0 34,1 14,0 18,6
(*Lengyel et al. 2006) (**Kozłowski et al. 2009)


10. A lelőhely kulturális besorolása

A természettudományos kísérőanyag és a csonthegyek hiánya, valamint a hibás 14C adat következményeként csak tipológiai-technológiai érvek alapján kísérelhetjük meg a kulturális besorolást.

Hiányzik az aurignaci idősebb szakaszára (archaikus fázis: Bánesz 1993; Aurignacien ancien: Djindjian et al. 1999; Proto-Aurignacian: Kozłowski, Otte 2000; pioneer szakasz: Davies 2001) jellemző Krems-Dufour tipusú, vagy más, finom peremretussal megmunkált mikropenge vagy hegy.

Hiányoznak a mélyen völgyelt/karcsúsított (étranglé / strangulated) pengék. Hiányoznak a gravetti eszközök, s a laminarizáció alacsony mértéke nem éri el a hagyományos penge standardot (a hosszúság a szélességnek minimum kétszerese).

A szilánkvakarók nem teljesen azonos kivitelűek a tipikus, magas gerincű (carinated) eszközökkel, ezt indokolhatja a nyersanyag zömének minősége is.

A középső paleolitikus típusok, elsősorban a kaparók aránya viszonylag magas, ami jellemző a Kassai-medence aurignaci telepeire is (Kaminská 1990: 10). A morva aurignaciban helyenként csaknem középső paleolitikus arányokat ér el: pl. Vedrovice II-ben 24,4% ( Svoboda et al. 1994: 124).

Kapcsolat feltételezhető a kortárs szeletaival: a részben közös nyersanyagforrás, a bifaciális megmunkálás és a levéleszközök megjelenése.

A lelőhelyet az aurignaci kultúra fiatalabb fázisába („Aurignacien récent ou Aurignacien II” F. Djindjian értelmezésében ) soroljuk. Kora a 31 500–30 000 BP-re datálható Arcy interstadiális (Djindjian et al. 1999: 165).


11. Felhasznált irodalom


1 Adams, B. 2002. New radiocarbon dates from Szeleta and Istállós-kő caves, Hungary. Praehistoria 3: 53–55.
2 Albrecht, G., Hahn, J., Torke, W. G. 1972. Merkmalana­lyse von Geschoβspitzen des Mittleren Jungpleisto­zäns in Mittel- und Osteuropa. Archaeologica Vene­toria 2, Stuttgart: Kohlhammer Verlag.
3 Bánesz, L. 1993. Beitrag zur Problematik des Kremsien. Slovenská archeológia 41: 151–190.
4 Budek, A., Kalicki, T. 2003-2004. Sedimentological and micromorphological studies of T11 section at Andornaktálya. Praehistoria 4–5: 145–152.
5 Csongrádi-Balogh, É., Dobosi, V. T. 1995. Palaeolithic settlement traces near Püspökhatvan. Folia Archaeo­logica 44: 37–59.
6 Davies, S. W. G. 2001. A very model of a modern human industry: new perspectives on the origins and spread of the Aurignacian in Europe. Proceedings of the Prehistoric Society 67: 195–217.
7 Djindjian, F., Kozlowski, J., Otte, M. 1999. Le Paléoli­thique supérieur en Europe. Paris: Armand Colin.
8 Djindjian, F., Kozłowski, J. K., Bazile, F. 2003. Europe during the early Upper Paleolithic (40 000-30 000 BP): a synthesis. In: Zilhao, J., d’Errico, F. (eds), The Chronology of the Aurignacian and of the Transitional Technocomplexes. Dating, Stratigraphies, Cultural Implications. Proceedings of Symposium 6.1 of the XIVth Congress of the UISPP (University of Liège, Belgium, September 2-8, 2001). Trabalhos de Ar­queologia 33, Lisboa: Instituto Português de Arqueo­logia, 29–45.
9 Dobosi, V. T. 2002. Bone finds from Istállós-kő Cave. Praehistoria 3: 79–102.
10 Dobosi, V. T. 2008. Acsa: new open-air Aurignacian site in Hungary. In: Sulgostowska, Z., Tomaszewski, A. J. (eds), Man – Millennia – Environment. Studies in Honour of Romuald Schild. Warsaw: Institute of Ar­chaeology and Ethnology, Polish Academy of Scien­ces, 151–159.
11 Hevesi, A., Ringer, Á. 2003-2004. The geoarchaeological studies of the site “Zúgó-dűlő” at Andornaktálya. Praehistoria 4–5: 141–144.
12 Horusitzky, F. Z. 2003. Les flûtes paléolithiques: Divje babe I, Istállóskő, Lokve etc. Point de vue des experts et des contestataires. Arheološki vestnik 54: 45–66.
13 Járainé Komlódi M. 2000. A Kárpát-medence növényzetének kialakulása. Tilia 9: 5–59.
14 Kaminská, Ľ.. 1990. Aurignacké stanice v Čečejovciach. Archeologické rozhledy 42: 3–12.
15 Kaminská, Ľ.. 2001. Die Nutzung von Steinrohmaterialen im Paläolithikum der Slowakei. Quartär 51/52: 81–106.
16 Kozłowski, J., Otte, M. 2000. The formation of the Aurignacien in Europe. Journal of Anthropological Research 56: 513–534.
17 Kozłowski, J. K., Mester, Zs. 2003–2004. Un nouveau site du Paléolithique supérieur dans la région d’Eger (Nord-Est de la Hongrie). Praehistoria 4–5: 109–140.
18 Kozłowski, J. K., Mester, Zs., Zandler, K., Budek, A., Kalicki, T., Moskal, M., Ringer, Á. 2009. Le Paléolithique moyen et supérieur de la Hongrie du nord: nouvelles investigations dans la région d’Eger. L’Anthropologie 113: 399–453.
19 Lengyel, Gy., Béres, S., Fodor, L. 2006. New lithic evi­dence of the Aurignacian in Hungary. Eurasian Prehis­tory 4/1–2: 79–89.
20 Markó A. 2010. Régen ásott barlangi lelőhelyek levél- és csonthegyei. Előadás, Régibb Kőkor Kerekasztal konferencia, Miskolc, 2010. december 3.
21 Markó, A., Péntek, A. 2003–2004. Raw material procu­rement strategy on the Palaeolithic site of Legénd–Káldy-tanya. Praehistoria 4–5: 165–178.
22 Markó, A., Péntek, A., Béres, S. 2002. Chipped stone assemblages from the environs of Galgagyörk (Northern Hungary). Praehistoria 3: 245–258.
23 Mester Zs. 1994. A bükki moustérien revíziója. Kandidátusi értekezés, Budapest, kézirat.
24 Ringer Á. 2001. A Bükk és a Cserehát a felső-paleoliti­kumban. In: Gyenis Gy., Hevesi A., Kordos L., Mester Zs., Ringer Á., T. Dobosi V., Emberelődök nyomában. Az őskőkor emlékei Északkelet-Magyarorszá­gon. Miskolc: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár, 93–101.
25 Ringer, Á. 2002a. The chronostratigraphy and palaeo-human-ecology of the Middle and Upper Palaeolithic in northeast Hungary, between 130,000 and 10,000 BP. Praehistoria 3: 39–46.
26 Ringer, Á. 2002b. The new image of Szeleta and Istállós-kő caves in the Bükk mountains: a revision project between 1999-2002. Praehistoria 3: 47–52.
27 Rudner, Z. E., Sümegi, P. 2001. Recurring Taiga forest-steppe habitats in the Carpathian Basin in the Upper Weichselian. Quaternary International 76–77: 177–189.
28 Svoboda, J., Havlíček, P., Ložek, V., Macoun, J., Přichystal, A., Svobodová, H., Vlček, E. 1994. Paleolit Moravy a Slezska. Dolnověstonické studie 1, Brno: Archeologický ústav AV ČR.
29 Svoboda, J. 2003. The Bohunician and the Aurignacian. In: Zilhao, J., d’Errico, F. (eds), The Chronology of the Aurignacian and of the Transitional Techno­complexes. Dating, Stratigraphies, Cultural Implica­tions. Proceedings of Symposium 6.1 of the XIVth Congress of the UISPP (University of Liège, Belgium, September 2-8, 2001). Trabalhos de Arqueologia 33, Instituto Português de Arqueologia, Lisboa,123–131.
30 Vértes, L. 1955. Neuere Ausgrabungen und paläolithische Funde in der Höhle von Istállóskő. Acta Archaeo­logica Academiae Scientiarum Hungaricae 5, 111–131.
31 Vértes L. 1965. Az őskőkor és az átmeneti kőkor emlékei Magyarországon. A Magyar Régészet Kézikönyve I., Budapest: Akadémiai Kiadó.
32 Vörös, I. 1984. Hunted mammals from the Aurignacian cave bear hunters’ site in the Istállóskő Cave. Folia Archaeologica 35: 7–31.
33 Vörös, I. 2003-2004. Stratigraphy and biostratigraphy of Istállóskő Cave. Praehistoria 4–5: 33–76.