Kőkor Kerekasztal konferenciák

2021 őszén a területileg illetékes Ferenczy Múzeumi Centrum részére végzett szakfelügyelethez kapcsolódóan terepbejárásokat kezdtünk Kisnémedi és Püspökszilágy külterületén. Bár a terület Magyarország Régészeti Topográfiája által jól kutatott, a nyílt színi paleolitikus vadásztáborok számára ideális topográfiai környezetben mégsem találtunk bejegyzett lelőhelyeket. Ezeknek a területeknek a kutatását kezdtük meg, amelyek jelenleg is folynak. A Kosdi-dombság területén lokalizált településfoltok összekötő kapcsot jelentenek a már ismert Duna bal parti, Szob és Vác, valamint a Csővár-Verseg-Kálló vonalában található cserháti, a Gravettien entitásba sorolható lelőhelyek között. A nyersanyag-felhasználásra a helyi hidrotermális kőzetek túlsúlya jellemző. A helyi eredetű kovakavics, valamint a távolsági eredetű kárpáti radiolarit, az erratikus tűzkő és az obszidián alárendelt szerepet játszik. A magkövek közt a szilánkmagkövek dominálnak, amelyek általában töredékesek. Az eszközök között vakarók, vésők, retusált pengék, tompított darabok és marginális retusú lamellák találhatóak. A kutatások során néhány fiatalabb őskori (újkőkori) településfolt is előkerült.

Alsódobsza-Kerek-domb régészeti lelőhely (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) a Hernád-folyó magaspartján található Alsódobsza település külterületén. A felszíni leletek gyűjtése után a lelőhelyen 2021 tavaszán és őszén tervásatást végeztünk 7 m2 területen a Várkapitányság NZrt; a Miskolci Egyetem és a Lengyel Tudományos Akadémia együttműködésének keretében. A lelőhely régészeti és talajtani feldolgozásának előzetes eredményei alapján a leletanyag korai felső paleolit korú és azt egy lejtőhordalék talaj foglalja magában, ami nagyszámú pattintott követ és állatcsontot tartalmazott.

Jelen összefoglalóban a X. Kőkor Kerekasztalon már bemutatott Hódmezővásárhely-Gorzsa késő neolit tell település (Tisza kultúra) homokkő anyagú szerszámköveinek legújabb kőzettani vizsgálati eredményeit mutatjuk be. A korábbi vizsgálatok elsősorban a vörös homokkövekre irányultak, ugyanakkor három további fajtát, a szürke és a karbonátos homokkő, továbbá a fehér metahomokkő különböztetünk meg. Célunk ezen kőzettípusok nehézásvány vizsgálati előzetes eredményeinek bemutatása. A nehézásványok a homokkövekben általában 1%-nál kisebb mennyiségben előforduló mikroásványok, amelyek gyakran környezet jelző szereppel rendelkeznek, vagyis vizsgálatukkal információt kaphatunk a homokkő származását illetően. Ennek segítségével a homokkő anyagú szerszámkövek nyersanyag lelőhelyének azonosításához járulhatunk hozzá.Előzetes petrográfiai vizsgálataink eredménye alapján a vörös homokkövek esetében négy (vörös-1, vörös-2, vörös-3 és vörös-4), a szürke homokköveknél két nagy csoport (szürke-1 és szürke-2) és egy egyedi mintát, valamint az első esetében két további alcsoportot (szürke-1a és szürke-1b) különítettünk el. A karbonátos, valamint a fehér metahomokkövek esetében a régészeti leletek homogén összetételűnek bizonyultak: Nehézásvány vizsgálataink azt mutatják, hogy a négyféle homokkő fajta nehézásványaik tekintetében jelentős eltéréseket mutatnak.A vörös homokkövek nehézásvány vizsgálati eredményei alátámasztják a vékonycsiszolatos vizsgálatok alapján felállított csoportosítást. A vörös-2 típus a leggazdagabb nehézásványokban, amelyek közül a zöld-zöldesbarna színű turmalin dominál, mellette cirkon és kevesebb rutil is előfordul. Közepes mennyiséggel jellemezhető a vörös-4, valamint a vörös-3 típus. Az előbbi esetében a domináns nehézásvány a barna színű turmalin, a cirkon és a rutil, ugyanakkor gránát és zoisit is előfordul. A gránát a vörös homokkövek közül egyedül ebben a típusban jelenik meg. Az utóbbi típus esetében a barna-zöldesbarna színű turmalin és cirkon mellett kisebb mennyiségben rutil és epidot jelenik meg. A legkevesebb nehézásvány a vörös-1 csoportban fordul elő, amelyre rutil, cirkon, valamint kisebb mennyiségben barna-zöldesbarna turmalin, továbbá apatit jellemző.A szürke homokkövek jelentősebb nehézásvány tartalommal rendelkeznek, mint a vörösek. Általában elmondható róluk, hogy gránátot tartalmaznak, egy minta kivételével, amelyben egyáltalán nem jelenik meg ez a fázis. A szürke-1 típusnak két altípusát különböztetjük meg nehézásvány szempontjából. A szürke-1a leggyakoribb nehézásványa a gránát, amely mellett barna-zöldesbarna turmalin, zoisit és rutil, ritkábban pedig cirkon, zöldamfibol, apatit, epidot és titanit is előfordulhat. A szürke-1b altípus hasonló összetétellel jellemezhető, ugyanis a leggyakoribb nehézásványa a gránát, amely mellett barna-zöldesbarna színű turmalin, zoisit és rutil jelenik meg, amely mellett kisebb mennyiségben cirkon, apatit, zöldamfibol fordul elő. A legfontosabb különbség azonban a krómspinell megjelenése benne, amely a korábban felsoroltaktól eltérő forráskőzetből származik. A szürke-2 típus az eddigiektől jelentősen eltér összetételét tekintve, ugyanis nagyon kevés nehézásványt tartalmaz, amelyen belül a vörös-barna, csaknem fekete, továbbá a zöld-zöldesbarna színű turmalin, cirkon, rutil és csupán esetlegesen megjelenő, elvétve előforduló gránát jellemzi. A korábbiakban említett egyedi minta szintén eltérő összetétellel jellemezhető, amelyet bizonyít a gránát teljes hiánya, a cirkon mennyiségének feldúsulása, amely mellett vörös-barna, szinte fekete, továbbá barna és zöld turmalin, továbbá zoisit és rutil jellemez. A szemcsék minden esetben jól koptatottak, amely szintén nem jellemző a csoport más tagjaira.A fehér metahomokkövek nehézásványokban nagyon szegények. Elsősorban barna-zöldesbarna turmalin, cirkon, rutil, emellett kisebb mennyiségben gránát, orto- és klinopiroxén, epidot, valamint zoisit fordul elő bennük.A karbonátos homokkövek jellegzetes nehézásvány együttest tartalmaznak, amely elkülönül az eddigi három csoportétól. A leggyakoribb nehézásványai a gránát, a barna- és a zöldamfibol, az oxiamfibol, az ortopiroxén, az epidot, a zoisit, a barna színű turmalin, a cirkon, a rutil, a sztaurolit és a kianit. Ritkábban előfordul még bennük tremolit-aktinolit, kloritoid és akár andaluzit is.

Az előzetes eredmények alapján látható, hogy a nehézásvány vizsgálat, mint módszer kiválóan alkalmas homokkő anyagú régészeti leletek típusainak elkülönítésére. Ezt figyelembe véve, a vékonycsiszolatos vizsgálatok alapján lehetségesnek vélt forráskőzetek nehézásvány vizsgálatával, továbbá a nehézásványok ásványkémiai elemzésével kiegészítve pedig alkalmas lehet a nyersanyagok lelőhelyének meghatározására.

A 2002 tavaszán lokalizált, és korábban ismertetésre került Becske―Júlia-major levéleszközös lelőhely környékén objektív okokból, elsősorban a potenciális területek erdős illetve elhanyagolt volta miatt korábban nem sikerült hasonló jellegű lelőhelyet találni. A lelőhelytől északra, mintegy 2 km távolságra található Magyarnándor―Dinnyés-parlag területét pedig rossz, kavicsos termőtalaja miatt kaszálóként használták. A területen többször is végzett terepbejárás ellenére sem került elő régészeti anyag.Először csak 2021 tavaszán, alig sarjadó gabonában sikerült a területen egy újabb levéleszközös lelőhelyet lokalizálni. A felszíni gyűjtés folyamán összesen 76 db lelet került felgyűjtésre és kézi GPS készülékkel bemérésre. A kicsiny de homogénnek tekintett leletanyagban 11 darab eszköz (vakarók, kaparók, levéleszközök) található. A nyersanyagfelhasználásban a cserháti limnoszilicit (40 db) aránya csak 52,63%, jelentős mennyiségű ugyanakkor a helyi kovakavics (16 db; 21,05%) és a kvarcporfír (18 db; 23.68%). Két további lelet nyersanyaga kárpáti radiolarit. Az aratást követő megismételt terepbejárás során kiderült, hogy a gabona csak, mint takarónövény szolgált az alatta ültetett here számára. Tehát az egyszeri alkalommal történt talajmunka a terület kaszálóként való megújítását szolgálta. Így a további terepkutatások bizonytalan időre szünetelnek.Földrajzi helyzeténél fogva a lelőhely az Északi-Cserhát területén – az Ipoly-völgytől mintegy 16 km távolságra – található, ahol korábban egyetlen lelőhely, Debercsény―Mogyorós levéleszközös lelőhelye volt ismert. Ennek a lelőhelynek a 149 darabos kis leletanyaga Markó András 2009-ben írt cikke alapján tipológiai alapon a szlovákiai, morvaországi és bajorországi Szeletien iparral vethető össze.Magyarnándor―Dinnyés-parlag, az újonnan lokalizált „volt-nincs” lelőhely tipológiailag archaikusabbnak tűnik. A lelőhely jellegét azonban csak egy szondázó ásatás tudná pontosabban meghatározni.

A középső paleolitikus Bábonyien kultúra névadó lelőhelyén, Sajóbábony-Méhész-tetőn 2019-ben kezdtünk új ásatásokat francia-magyar együttműködés keretében a Francia Külügyminisztérium (MEAE) anyagi támogatásával. A célkitűzésekről és az első ásatás eseményeiről a 2019-es Kerekasztalon számoltunk be. Tavaly a világjárvánnyal kapcsolatos korlátozások nem tették lehetővé a terepi munka folytatását, de a laborvizsgálatok és az elemzések eredményei új kérdéseket fogalmaztak meg a 2021-es ásatás számára. A rétegtani viszonyok további tisztázása érdekében az első ásatás szondájának bővítésével megnöveltük a rétegtani profil szélességét, amely lehetővé tette a geomorfológiai jelenségek pontosabb értelmezését. Az első ásatás nagy szelvényében folytattuk a horizontális feltárást, amely a leleteloszlásra vonatkozóan egészítette ki az ismereteinket. Előadásunkban az idei háromhetes ásatás eredményeit ismertetjük.

A magyarországi felső paleolitikum lelőhelyeinek többsége felszíni előfordulás gyenge kronológiai kontrollal. A leletek technológiai, morfometriai és tafonómiai jellemzői, valamint előkerülésük földrajzi helyzete azonban így is hasznosítható adatok regionális tájhasznosítási modellekben. Acsa-Rovnya korai felső paleolitikus lelőhely a pattintott kövek nagy mennyisége, a vakarók túlsúlya, a dombtető stratégiai helyzete miatt a régiót használó csoportok fogyasztásában játszhatott fontos szerepet mint alaptábor. A helyhasználat időtartama, és ezzel összefüggésben a felhasználó csoportok régészeti taxonómiai hovatartozása egyelőre nem ismert. Abszolút kronológiai kontroll hiányában a domináns leletcsoportot, a vakarókat vizsgáltam annak érdekében, hogy megállapíthassuk az általuk képviselt változatosság kronológiai, taxonómiai vagy funkcionális eredetét. A vakarókat előállítási technológiáik és metrikus jellemzőik alapján főkomponens- és hierarchikus klaszteranalízis segítségével csoportosítottam. A csoportosítás eredményeképp világossá vált, hogy a tipológiai szempontból vegyes képet mutató eszközök lehetnek ugyanolyan eszközkészítési- és használati műveletsorok elemei. Ez az eredmény támogatja a lelőhely egységes tájhasználati szerepéről alkotott képet, akár egy, akár több régészeti kultúrához sorolt leletek palimpszesztje alkotja a leletanyagot.

Szerpentinittel gyakran találkozhatunk csiszolt kőeszközök nyersanyagaként a Kárpát-medencei lelet-együttesekben. Általában azonban csak kis számú szerpentinit nyersanyagú eszköz kerül elő egy adott régészeti lelőhelyen. Nagyobb számban csak a Kárpát-medence nyugati, észak-nyugati területein fordul elő, mint kőeszköz-nyersanyag (Szakmány 2009). Korábban megkezdett vizsgálatainkat pontos régészeti kontextussal (illetve pontosan ismert lelőhellyel) rendelkező szerpentinit nyersanyagú leletek mellett nagyszámú leletet tartalmazó régi gyűjtemények (Miháldy- és Ebenhöch-gyűjtemény) anyagán folytatjuk. A kőeszközök nyersanyagának jellemzése mellett célunk a nyersanyagok származási helyére vonatkozó következtetések levonása, az egykor létező távolsági kapcsolatok feltárása is. Az ehhez szükséges részletes kőzettani és geokémiai vizsgálatok során a leletek épségének megőrzése érdekében főként roncsolásmentes vizsgálati módszereket használunk, pl. MS, PGAA, roncsolásmentes SEM-EDX („eredeti felszín módszer”, Bendő et al 2013).Bár Magyarország területén nem, azonban a Kárpát-medence környezetében sok helyen találhatók kőeszköz készítésre alkalmas szerpentinitek a felszínen, például Ausztriában a Keleti-Alpok Penninikumába tartozó „tektonikai ablakok”, Csehországban főként Brno környékén, Lengyelországban az Alsó-Sziléziai masszívumokban, Szlovákiában a Gömör-Szepesi-érchegységben, Romániában a Maros völgyében, Szerbiában a Vardar-övben (a Dinaridákban), valamint Bulgária és Görögország területén (pl. a Rodope hegységben) stb. (pl. Majerowicz et al. 2000; Skoczylas et al. 2000; Szakmány 2009; Bernardini et al. 2011, Péterdi et al. 2015). A fenti szerpentinitek többségének ásványos és kémiai összetétele is hasonló, ezért nehéz kiválasztani egy-egy kőeszköz nyersanyagának legvalószínűbb forrásterületét. Mindazonáltal néhány jellemző ásványtani-szövettani illetve kémiai összetételbeli bélyeg segíthet egyes leletek nyersanyagának forrását pontosabban is meghatározni.Jelenleg zajló vizsgálataink során a Miháldy-gyűjtemény (Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém) egyik szerpentinit leletének nyersanyagában egy speciális ásványfázisra, titánklinohumitra bukkantunk. A titánklinohumit jelenléte szerpentinitben nagy nyomású kőzetképződési körülményeket jelez. Jelen esetben a titánklinohumit a szerpentinit-ásványok mellett klinopiroxének (diopszid, augit), magnetit, krómspinell, króm-tartalmú klorit, olivin és pentlandit társaságában van jelen. Ilyen ásványtársulással jellemezhető szerpentinit nem található a Kárpát-medence környezetében, ezért minden valószínűség szerint nagy távolságról származó nyersanyaggal van dolgunk. Irodalmi adatok alapján titánklinohumitot tartalmazó szerpentinitek a Nyugati-Alpokban és környékén találhatók a felszínen pl. Olaszországban az Aosta-völgyben, a Voltri-masszívumban és a Malenco-völgyben, vagy a svájci Graubünden (Grisons) kantonban Puschlav (Poschiavo) környékén. (pl. Sigismund 1949; Scambelluri et al. 1991; Stalder et al. 1998; Compagnoni et al. 2014; De Hoog et al. 2014).Köszönetünket fejezzük ki az NKFIH/OTKA K 131814. sz. pályázatának.Bendő, Zs., Oláh, I., Péterdi, B., Szakmány, Gy. & Horváth, E. (2013): Csiszolt kőeszközök és ékkövek roncsolásmentes SEM-EDX vizsgálata: lehetőségek és korlátok / Non-destructive SEM-EDX analytical method for polished stone tools and gems: opportunities and limitations. Archeometriai Műhely / Archaeometry Workshop 2013 (X/1): 51-66.Bernardini, F., De Min, A., Eichert, D., Alberti, A., Demarchi, G., Velušček, A., Tuniz, C. & Montagnari Kokelj, E. (2011): Shaft-hole axes from Caput Adriae: mineralogical and chemical constraints about the provenance of serpentinitic artefacts. Archaeometry 53(2): 261–284.

Compagnoni, R., Engi, M. & Regis, D. (2014): Valle d’Aosta section of the Sesia Zone: multi-stage HP metamorphism and assembly of a rifted continental margin. 10th International Eclogite Conference, Courmayeur (Aosta, Italy), 2-10 September 2013. Syn-conference excursion: September 5, 2013. Geological Field Trips 6(1.2): 1-44.

De Hoog, J. C. M., Hattori, K. & Jung, H. (2014): Titanium- and water-rich metamorphic olivine in high-pressure serpentinites from the Voltri Massif (Ligurian Alps, Italy): evidence for deep subduction of high-field strength and fluid-mobile elements. Contributions to Mineralogy and Petrology 167: 990 (15 pp.)

Majerowicz, A., Wojcik, A., Gunia, P. & Cholewa, P. (2000): Comparative study of serpentinite textures and rock material of Neolithic arefacts from Lower Silesia (SW Poland). Krystalinikum 26: 111–117.

Péterdi, B., Bendő, Zs., Szakmány, Gy., Kasztovszky, Zs., Szilágyi,  Sz.,  Harsányi, I., Mile, V. & T. Biró, K. (2015): Szerpentinit nyersanyagú csiszolt kőeszközök magyarországi régészeti leletanyagokban. In: Pál-Molnár, E., Raucsik, B.  & Varga, A. (szerk.): Meddig ér a takarónk? A magmaképződéstől a regionális litoszféra formáló folyamatokig. 6. Kőzettani és geokémiai vándorgyűlés. Szegedi Tudományegyetem Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszék. Szeged, 2015, pp. 93. (ISBN 978-963-306-389-7)

Scambelluri M., Hoogerduijn Strating E. H., Piccardo G. B., Vissers R. L. M. & Rampone E. (1991): Alpine olivine- and titanian clinohumite-bearing assemblages in the Erro-Tobbio peridotite (Voltri Massif, NW Italy). Journal of Metamorphic Geology 9: 79–91.

Sigismund, P. (1949): Titanclinohumite, olivine e ripidolite di Valmalenco. Atti della Societa Italiana si Scienze Naturali e del Museo Civico di Storia Naturale de Milano 88 (3-4): 163-170.

Skoczylas, J., Jochemczyk, L., Foltyn, E. & Foltyn, E. (2000): Neolithic serpentinite tools of west-central Poland and Upper Silesia. Krystalinikum 26: 157–166.

Stalder, H. A., Wagner, A., Graeser, S. & Stuker, P. (1998): Mineralienlexikon der Schweiz. Wepf. Basel, 241 pp.

Szakmány, Gy. (2009): Magyarországi csiszolt kőeszközök nyersanyagtípusai az eddigi archeometriai kutatások eredményei alapján / Types of polished stone tool raw materials in Hungary. Archeometriai Műhely / Archaeometry Workshop 2009 (VI/1): 11-30.

Szenthe István geológus, Solymár külterületén a vártól DDK-re található dombgerincen geológiai szelvényezés közben a szántott felszínen pattintott kő leleteket gyűjtött, melyeket a Nemzeti Múzeumba adott le. Még ugyanez év tavaszán helyszíni szemlét tartottunk a lelőhelyen. További leleteket: trapézt, vakarókat, retusálatlan pengéket és szilánkokat, magköveket és nyersanyagdarabokat gyűjtöttünk és mértünk be. Nyersanyaguk kivétel nélkül budai szarukő. Vélhetőleg a késő rézkori Badeni kultúra speciális kőeszközkészítő műhelytelepét sikerült lokalizálnunk.

Szolnok–Milléri-holtág-part többkorszakú lelőhely Szolnok északkeleti határában, a várostól mintegy 5 km-re, a Milléri-holtág magaspartján található, a Zagyva folyótól keleti irányban mintegy 3 km-re. Feltárására az M4 autópálya építése miatt került sor. A többféle módszerrel (geofizikai vizsgálatokkal, fémkeresős vizsgálattal, próbafeltárással) is kutatott lelőhely teljes felületű feltárását a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai két ütemben, 2014-ben és 2015-ben végezték el. A feltárt terület nagysága közel 27 000 m².A feltárt objektumok többsége egy kora vaskori (szkíta), illetve egy késő vaskori (kelta), szórt szerkezetű, falusias jellegű településrészlethez tartozott. A legkorábbra keltezhető régészeti objektum egy újkőkori gödör volt. Ezen kívül a késő bronzkor első fázisába (halomsíros kultúra) tartozó három temetkezés és egy, a korszak második fázisához (Gáva-kultúra) köthető gödör került napvilágra. A legfiatalabb objektumok egy szórt szerkezetű Árpád-kori településrészlet egymástól nagy távolságra elhelyezkedő telepobjektumai (veremházak, gödrök, karámok) voltak.A szkíta kori településrészleten hiányoznak a korszak háztartási egységei központi elemének tartott négyszögletes alaprajzú objektumok. Helyette kizárólag kör vagy ovális alaprajzú struktúrák rajzolódtak ki. Eddig mindössze egy hasonló település ismert Nyírparasznyáról, ahol az egykori falu jelentős részének ismeretében lehet megtenni az összehasonlítást.Ugyanakkor a régészeti leletanyag teljesen szokványos jellegű: a vaskori házi kerámia hosszú életű, általános típusai (fazekak, tálak) alkotják. A késő vaskori objektumok emlékanyaga csak nagyon kevéssé tér el a korábbi időszak edénytípusaitól, a leletanyag szétválasztása lényegében csak a zárt egységben feltűnő egy-egy jellegzetes forma és díszítés alapján lehetséges.A vaskori leletanyagokban megjelenő szerszámkövek archeometriai vizsgálata még viszonylag újkeletű a hazai régészeti kutatásban, mindazonáltal értékes információkat szolgáltathat a kőnyersanyagban kimondottan szegény Közép-Tisza-vidék vaskori közösségeinek nyersanyagbeszerzési stratégiájáról.A lelőhely – főként szkíta kori – őrlőköveinek archeometriai feldolgozása során 51 őrlőkő-töredék (valamint 44 egyéb lelet) makroszkópos vizsgálata és csoportosítása után a négy legnépesebb csoport kiválasztott mintáinak kőzettani (polarizációs) mikroszkópos és geokémiai (teljes kémiai összetételének) elemzési eredményeit mutatjuk be – összehasonlítva a már jól ismert domoszlói nyersanyagtípusokkal. Az őrlőkövek nyersanyaga általában piroxén-andezit: a leggyakoribb nyersanyagtípus feltételesen azonosítható a domoszlói nyersanyaggal, de kisebb számban ettől eltérő andezitek is előfordulnak a leletanyagban.Köszönjük a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum támogatását.

Az emberiség történelme során gyakran használt homokkövet elsősorban szerszámkövek (pl.: csiszolókő, őrlőkő, malomkő, fenőkő, stb.) és öntőformák készítésekor alkalmazták, azonban archeometriai szempontból a kőzettípus feldolgozása mindeddig háttérbe szorult. A Kárpát-Pannon-térségben a homokkő igen elterjedt és összetételét tekintve rendkívül változatos nyersanyag, ezért az ezekből készített leletek származási területének meghatározása fontos feladat. A leletanyagban képviselt jelentős mennyiségük és általában csekély kiállítási értékük miatt általában lehetőség nyílik roncsolásos vizsgálatok alkalmazására. Kutatásunk célja a késő neolit Hódmezővásárhely–Gorzsa tell település (Tisza kultúra) vörös homokköveinek kőzettani vizsgálata és a lehetséges nyersanyag lelőhelyek azonosítása. A régészeti lelőhely Szegedtől északkeletre kb. 25 km-re található, területe 10 hektár, amelyből a késő neolit rétegsor vastagsága 2,6–3 méter. A területen aktív ásatás 1978 és 1996 között Horváth Ferenc vezetésével zajlott. A jelen kutatás tárgyát képező minták ebből az időszakból származnak. Az előkerült 1061 db kőeszköz mintegy negyede csiszolt, háromnegyede szerszámkő. Ez utóbbiak több, mint fele homokkő anyagú. A korábbi kutatások során összesen hatféle homokkőtípust különítettek el, amelyek közül nagy mennyiségben és változatosságban fordulnak elő a vörös színű változatok.Vizsgálataink során három vörös homokkőtípust különítettünk el, amelyből kettő (vörös–1 és vörös–2 típus) korábbi irodalmakból már ismert volt. Ezen felül azonosítottunk egy újabb, harmadik típust (vörös–3). Jelen munkánk célja kiemelten a vörös–3-as típusú nyersanyagból készült szerszámkövek petrográfiai vizsgálati eredményeinek bemutatása. A vörös–1-es típus lila-szürkéslila, gyengén osztályozott, nagy, durva szemcsés homokkőként jellemezhető. Polarizációs mikroszkópban megfigyelhető, hogy nagy mennyiségben tartalmaz kvarcot és vulkáni eredetű kőzettörmeléket. Kisebb mennyiségben – általában 5–15%- ban – tartalmaznak földpátot is, amely esetenként meghaladhatja a 15%-ot, ami alapján elkülönítettünk egy földpátban gazdag altípust. A vörös–2-es típus vörös-fakóvörös színű, jól osztályozott, apró, középszemcsés homokkő. Mikroszkóp alatt kvarc, kevés földpát (3–5%), kvarcit és metaüledékes kőzettörmelékek figyelhetők meg. A vörös– 3-as típus vörös-lilásvörös színű, jól osztályozott, tömött szövetű érett homokkő, amelynek szemcsemérete az apró, középszemcsés mérettartománytól a nagy, durva szemcsésig változik. Leggyakoribb elegyrésze a kvarc, kisebb mennyiségben tartalmaz még földpátot (10–15%), kvarcitot és vulkáni kőzettörmeléket. A szemcsék nagy része általában jól koptatott.A gorzsai vörös homokkövekkel is foglalkozó eddig megjelent publikációk szerint a vörös–1-es típusú vulkanitos homokkövekhez hasonló összetételű kőzetek a Mecsekben fordulnak elő (Jakabhegyi Homokkő Formáció kavicsos homokkő és fakó homokkő egysége). A vörös–2- es homokkőhöz hasonló összetételű anyag a Papuk-hegységben, továbbá a Nyugat-Mecsekben (Szászvári Formáció kavicsanyaga) és a Dunavarsány környékén (Pestvidéki Kavics Formáció) előforduló pleisztocén kavicsanyagban valószínűsíthetőek. Ez utóbbi esetében a korábbi irodalmak további forráslehetőségként említik a Krassó-Szörényi- hegység és a Gyalui-havasok nyugati részét.Munkánk során a vörös–3-as típus négy lehetséges lelőhelyét vizsgáltuk meg: a Maros recens hordalékanyagát, a Papuk-hegység nyugati részén lévő felszíni rétegsort, a Nyugat-Mecsek területén, felszínen megtalálható kora–középső miocén durvatörmelékes rétegsort (Szászvári Formáció) és Dunavarsány területén a Duna pleisztocén korú kavicsos teraszanyagát.Az elvégzett mikroszkópos vizsgálatok alapján a vörös–3-as típusú homokkövek nagy valószínűséggel Maros-eredetűek. Jelenleg folyamatban vannak nehézásvány és neutronaktivációs vizsgálatok is, amelyek alátámasztják eddigi megállapításainkat.

2017 és 2018 között A természeti környezet és kulturális örökség többcélú LiDAR térképezését célzó program keretében (GINOP-2.1.1-15-2015-00695) alkalmunk nyílt több olyan felmérés elvégzésére, ahol a levegőből történő lézerszkennelésre került sor. Az így készült rendkívül részletes terepmodellek lehetővé tették olyan mikrotopográfiai jellemzők azonosítását, amelyek segítségével nemcsak a mai, hanem a régmúlt környezeti változások és az egykori antropogén hatások is kimutathatóvá váltak.A Déli-Bakonyban bő negyedszázados terepbejárási megfigyelések alapján kijelölt területek – többek között a Szentgál környéki őskori bányák – felmérése is sor került, ahol a LiDAR felvételezés során azonosított és a hasonló módszerrel kutatott európai kovabányákkal jól párhuzamba állítható jelenségek messze túlhaladták a területtel kapcsolatos korábbi elképzeléseinket.A következő fáziában bejártuk a Bakony, valamint a Pilis területén azonosított bányaterületeket, amely során sikerült elkülönítenünk a különböző kő nyersanyagok „bányatípusait”. Ezen megfigyelésinket kamatoztatva – figyelembe véve a bányákra jellemző környezeti és antropogén hatások összességét – olyan területeken is sikerült új, nagy kiterjedésű őskori kovabányákat azonosítanunk, ahol korábban nem készült nagy felbontású LiDAR felmérés. Ez feltehetően új utakat nyithat az őskori kova nyersanyagok kutatásában. Ennek a munkának az eredményeit szeretnénk most a szakmai közösség figyelmébe ajánlani.

A lelőhely lokalizálására 2015-ben, a Miskolcon megrendezett 11th SKAM Lithic Workshop nemzetközi konferenciát követően került sor. Az előadáson hangsúlyt kapott, hogy Szécsénke−Kis-Ferenc-hegy felszíni leletanyagától – amelyet elsősorban a levélhegyek, levélesz-közök és egyéb bifaciálisok jelenléte, továbbá a kvarcporfír intenzív használata jellemez (38%) – némileg eltérően Szécsénke−Berecz-oldal és a környék más levéleszközös lelőhelyeinek leletanyaga tipológia-ilag „fiatalabbnak” tűnik. Ezeken a lelőhelyeken szinte kivétel nélkül alacsonyabb a kvarcporfír jelenléte is, jelentősebb szerepet kapott a rendelkezésre álló helyi nyersanyagok felhasználása. Az új lelőhely, Visak tulajdonképpen három leletkoncentrációból áll. Mivel azonban a leletek egy jelentős része a feltételezett glaciális szoliflukció követ-keztében egyértelműen másodlagos helyzetben került elő, így sem a jelenleg ismert leletkoncentrációk összetartozása, sem a „lelőhely” tényleges kiterjedése nem állapítható meg bizonyosan. Szemben a környékre általában jellemző, nyersanyagdarabon, illetve nagyobb méretű alkalmas kovakavicson elkészített levélhegyekkel/levélesz-közökkel, technológiai vonatkozásban érdekesség néhány szilánkon elkészített levélhegy jelenléte. Tipológiai/morfológiai vonatkozásban meg kell jegyezni néhány „nyelezett” levélhegy jelenlétét.Ezzel az új lokalizált levéleszközös lelőhellyel az immáron másfél évtized óta szisztematikusan kutatott Legénd−Szécsénke térségében mintegy  12 km2 területen tizenhétre emelkedett a levéleszközös lelőhelyek száma. Ez a lelőhely-intenzitás csupán Eger környékére jellemző.

Nagyréde környékén az 1980–90-es években Hanák János helytörté-nész, nyugdíjas tanár gyűjtött nagyszámú, részben paleolitikus jellegű pattintott követ. 2002 nyarán Fodor László, az egri Dobó István Vármú-zeum régésze a Nagyréde−Öreg-hegy dombtetőn épülő mobiltelefon-adóállomás alapozása során nagy mennyiségű felszínre került pattintott követ regisztrált. Ezután sikerült lokalizálni a Nagyréde−Vájsz-dűlő területén húzódó lelőhelyet.A „lelőhelyeken” elsősorban Béres Sándor folytatott gyűjtőtevékeny-séget. Az ennek során előkerült leletanyagok részleges ismertetésére 2006-ban került sor (Lengyel et al. 2006).A megjelent cikkben azonban nem került említésre sem a „lelőhelyek” nagysága, kiterjedése, sem pedig azok belső szerveződése tipológiai, nyersanyagfelhasználási szempontból.Jelenleg a két „lelőhelyről” származó leletanyag nagysága minden bizonnyal meghaladja a 10–12 000 darabot.Az előadó 2017-ben mint az egri Dobó István Vármúzeum szerződéses munkatársa kezdte el a terepkutatásokat Nagyréde térségében. Elsődlegesen Nagyréde−Vájsz-dűlő „lelőhely” azonosítása volt a terep-bejárások célja, melynek elhelyezkedésére vonatkozólag nem álltak rendelkezésre pontos információk. Ezt követte Nagyréde−Öreg-hegy „lelőhely” dokumentálása. Mindkét „lelőhely” esetében kiderült, hogy hazai vonatkozásban szokatlanul nagy kiterjedésű, több hektáron elhúzódó, egymástól gyakorlatilag elkülöníthetetlen lelőhely-komplexumokról van szó. Az egyes komplexumokon belül az intenzívebb leletgazdag koncentrációk időbelisége, egymáshoz viszonyított kapcsolata nem rajzolódik ki egyértelműen. A techno-tipológiai hasonlóság, esetleges azonosság nyilvánvaló ugyan, de a lelőhely-komplexumok dokumentálása még korán sem tekinthető véglegesnek, mert a dokumentálás és felszíni gyűjtés hatékonyságát jelentősen befolyásolják a szőlőművelés körülményei. Az eredmények tehát mindenképpen csupán előzetes jellegűek, és további kutatást érdemelnek.Lengyel et al 2006: New Lithic Evidence of the Aurignacian in Hungary. Eurasian Prehistory 4 (1–2) 2006 p. 79–85.

Bodrogkeresztúr–Henye a Gravetti-kultúra legismertebb lelőhelye  Magyarországon. A telep első feltárása 1963-ban folyt Vértes László  vezetésével, majd a második ásatást T. Dobosi Viola végezte 1982-ben.  A lelőhelyen a szőlőművelés erősen megbolygatta az eredeti rétegsort  ott, ahol a megtelepedés szintje közel feküdt a felszínhez. A leletek  azonban eredetileg löszben feküdtek, amelyek között található egy  holdnaptárként értelmezett, rovátkolással díszített kavics.A leletanyagot Vértes László a keleti Gravetti-kultúrához sorolta.  Ké-sőbb a Gravetti-lelőhelyek újraértékelése a Pavlovi-kultúrával  látott hasonlóságot. A pattintott kövek legutóbbi tipológiai feldolgozása el-lenben a Pavlovi-kultúrát követő késő Gravetti -népességhez kötötte a megtelepedést. A 2019-es ásatás a telep  kronológiai helyzetének tisztázása végett kezdődött. Az előzetes  eredmények tovább erősítik azt a megállapítást, hogy a telep lakói a  késő Gravetti-kultúra népességé-hez tartoztak. A kőeszközökön alapuló  relatív kronológiai besorolást radiokarbon koradatok is alátámasztják.

Dömös belterületén 1962-ben került feltárásra egy őskőkori sátoralap, melyet sajnos csak a megjelent közlésekből ismerünk, mivel terepi rajzos vagy fotódokumentáció, leírás nem maradt fenn az ásatásról.Az előadásban áttekintjük a különböző időpontokban megjelentetett alaprajzokat, melyek komoly kérdéseket vetnek fel a régi és gyengén vagy sehogy sem dokumentált leletanyagok értékelése és a tudományos publikációk megalapozottsága kapcsán.

A GINOP-2.3.2-15-2016-00009 projekt (A jégkorszaki nagyemlősfauna tagjainak kihalási időpontjai a Kárpát-medencében az őskörnyezet és paleoklíma változásainak tükrében) keretében olyan folyamatos ré-tegsorokat kerestünk radiokarbon kormeghatározásokhoz, amelyeket jól dokumentáltan, réteg szerint gyűjtöttek be, gazdag kisemlősfaunát tartalmaznak és magukban foglalják a pleisztocén¬–holocén határt. Választásunk két barlangi anyagra esett, melyek a korábbi irodalmak alapján megfeleltek ezeknek a feltételeknek. A Rejtek I. kőfülke (Bükk) és a Jankovich-barlang oldalsó fülkéjének (Gerecse) üledékéből egy-aránt gazdag kisemlősfauna került elő, melyeket 20–30 cm-es rétegek szerint gyűjtöttek be. Emellett mindkét szelvényről azt feltételezték, hogy késő pleisztocén és holocén rétegeket is tartalmaznak. Célunk a megfigyelhető faunisztikai változások időbeli elhelyezése, értelme-zése és a késő glaciális időszakban, valamint a pleisztocén–holocén határon lezajló környezetváltozások megismerése volt.A Rejtek I. kőfülkéből összesen huszonnégy, a Jankovich-barlangból huszonegy mintát vettünk radiokarbon kormeghatározásra. A minták kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy amennyiben van megfelelő csontanyag, olyan fajokat vizsgáljunk, melyek eltűnésének időpontját a Kárpát-medencéből még nem ismerjük. Ilyen fajok voltak a pocoknyúl (Ochotona pusilla), az örvös lemming (Dicrostonyx torquatus), a kes-kenyfejű pocok (Microtus gregalis), a rénszarvas (Rangifer tarandus) és a sarki hófajd (Lagopus lagopus). A mintavételnél továbbá törekedtünk arra, hogy minden rétegből legalább két mérés készüljön.A Rejtek I. kőfülkéből összesen öt (8–12.), míg a Jankovich-barlangból hat (5–10.) réteget sikerült korolni, ezek mindkét esetben a rétegsor alsó, 1 méternél mélyebben lévő szakaszából származnak. A felső réte-gekből a Rejtek I. kőfülke esetében a csontok égettsége miatt egyáltalán nincs adatunk, a Jankovich-barlangnál pedig a kapott korok a felső rétegek keveredésére utalnak. Az üledéksorokra készített kormodel-lek egyenletes, nagyjából 0,05 cm/év ülepedési rátát mutatnak, ami alátámasztja azt a feltételezést, hogy az alsó rétegekben nem történt keveredés. A kapott eredmények alapján a két barlang üledékének kora eltérő, a Jankovich-barlang 5–10. rétege 15 300 és 17 550 cal. BP között, míg a Rejtek I. kőfülke 8–12. rétegei 9 950 és 13 450 cal. BP között halmozódtak fel. Bár a Jankovich-barlang felső, kevert rétege-iből is mértünk holocén korokat (1. és 3. réteg), csak a Rejtek I. kőfülke rétegsorában követhető nyomon pontos korokkal a pleisztocén–holocén határon végbemenő faunaváltás.A Jankovich-barlang pocokfaunáján belül megfigyelhető nagy váltást, amikor az örvös lemming, mezei pocok (Microtus arvalis) és keskenyfejű pocok közel azonos mennyiségével jellemezhető szakaszt (6–11. rétegek) felváltja a mezei pocok dominanciája a rétegsorban (1–5. rétegek), korábban a pleisztocén–holocén határra tették, de vizsgálataink kimu-tatták, hogy ez a váltás jóval korábban, még a késő pleisztocén során (15 540 cal. BP) végbement. A Rejtek I. kőfülke rétegsorában egy jóval fokozatosabb faunaváltást követhetünk nyomon, ahogy az alsó (9–12.) rétegekben még domináns mezei pockot fokozatosan felváltja az erdei pocok (Clethrionomys glareolus). A dominanciaváltás a két faj között a 8–9. rétegekben következik be, melyek kora a pleisztocén–holocén határra esik.Eredményeink alapján a jelenleg ismert legfiatalabb örvös lemming-elő-fordulás a Kárpát-medencében 16 640 cal. BP, a rénszarvas és a kes-kenyfejű pocok még a pleisztocénben (15 195 cal. BP, illetve 13 342 cal. BP), míg a pocoknyúl a holocén kezdetén (11 014 cal. BP) tűnt el a területről.

Polgár–Csőszhalom (Északkelet-Magyarország) késő neolitikus lelőhelyén feltárt férfi temetkezések jellegzetes melléklete a csiszolt kőeszköz, melyekből huszonnégy teljesen ép darabon végeztünk roncsolásmentes archeometriai vizsgálatokat: makroszkópos petrográfiát, mágneses szuszceptibilitás-méréseket, elektronmikroszkópos petrográfiai és ásványkémiai vizsgálatokat (SEM-EDX), valamint teljes kőzetkémiai összetétel-mérést PGAA módszerrel. Célunk a kőeszközök kőzettani jellemzése és a nyersanyagok lelőhelyeinek minél pontosabb lehatárolása volt. Kutatásaink kiemelkedő és úttörő jelentőségűek, mivel korábban hasonló korú, zárt leletkontextusból származó tárgyakon nem végeztek ilyen komplex vizsgálatokat.A vizsgált csiszolt kőeszközök között elsősorban változatos típusú lapos vésőbalták, kaptafa alakú balták, valamint ritkán nyéllyukas balták fordulnak elő.Méréseink alapján a vizsgált kőeszközök készítéséhez felhasznált nyersanyagok között két típus dominált: a savanyú-intermedier (neutrális) metamagmatit (nyolc eszköz) és a kontakt metabázit (szintén nyolc eszköz). Valamivel kevesebb (négy) balta készült bázisos metamagmatitból, amelyek között mandulaköves metabazalt és metadolerit nyersanyagú is előfordul. A ritkább típusokat hornfels (két példány) és egy-egy üde amfibolit, illetve retrográd amfibolit képviseli.A savanyú-intermedier metamagmatitok többségének, valamint a mandulaköves metabazalt nyersanyagforrásaként a kelet-bükki triász metavulkanitok feltételezhetőek, hasonló ásványos és kémiai összetételük és a lelőhely közelsége alapján. A metadoleritek ásványos és kémiai összetétele leginkább a nyugat-bükki (Szarvaskő és környéke) metadoleritekéhez és mikrogabbrókéhoz hasonló, de nem zárható ki a Maros-völgyi ofiolitok forrásterülete sem. A kontakt metabázitok a Cseh-masszívum északi (Krkonose–Jizera Kristályos Egység) területéről származtathatók, egy minta esetében nem zárható ki a Cseh-masszívum déli területe (Želešice környéke), mint nyersanyagforrás. A két nagyon jellegzetes hornfels balta nyersanyaga a Ruszka-havasból vagy az Erdélyi-középhegység déli területéről származik. A retrográd amfibolit a Nyugati-Kárpátok Gömörikum–Veporikum területéről származhat, az üde amfibolit proveniencia-meghatározása bizonytalan, de a nyersanyag származási területe valószínűsíthetően szintén a Nyugati-Kárpátok lehet.Összefoglalva a Polgár–Csőszhalom késő neolitikus sírjaiból előkerült csiszolt kőeszközök között a helyi, illetve regionális [Kelet-Bükk, Nyugat-Bükk (Szarvaskő); Nyugati-Kárpátok] nyersanyagból készült kőeszközök mellett távoli területek (Cseh-masszívum, Ruszka-havasok és Erdélyi középhegység) nyersanyagaiból készült kőbalták is előfordulnak, ami arra utal, hogy az egykori település közössége kiterjedt kapcsolatrendszerrel bírt.A vizsgálatok a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosított támogatással, a K 124326 pályázati program finanszírozásában valósultak meg.

Veszprém–Jutasi út régóta ismert lelőhely a lengyeli kultúra magyarországi kutatásában. Nagy felületű leletmentő ásatására 2003-ban került sor. A leletanyag feldolgozása, közlése jelenleg is folyamatban van (Regenye 2004; Regenye 2006; Regenye – Biró 2014; Regenye – Biró in press). A település ma is kereskedelmi és közlekedési utak csomópontjában fekszik; a korábban azonosított bakonyi „őskori ipari centrumok” fontos képviselője. A kőanyagot a kerámia és a települési jelenségek feldolgozásával együtt vizsgáljuk. Ennek során figyeltünk fel arra, hogy a településen a szokásos mennyiséget messze meghaladó számban és arányban kerülnek elő őrlőkövek, gyakran őrlőkő nyersanyag-darabok – ezek többnyire kevéssé használt, gyakran vadonatúj, feltehetőleg a helyi igényeken túlmutató, standardizál gyártás eredményének felfogható darabok. Az őrlőkövek nyersanyaga többnyire homokkő, elsősorban a Balaton-felvidéki, közismert „permi vörös homokkő”. Az előadásban az őrlőkőkészítés dokumentumait szeretnénk bemutatni, tovább bővítve a bakonyi kőeszközkészítő ipari centrumokról rendelkezésre álló ismereteket.Regenye J. 2004: Háztípusok és településszerkezet a késői lengyeli kultúrában veszprémi és szentgáli példák alapján. House types and settlement structure in the Late Lengyel culture based on the examples at Veszprém and Szentgál. Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 23. 2004. p. 25–47.Regenye J. 2006: Temetkezések Veszprém, Jutasi u. lelőhelyen. Burials at the site Veszprém, Jutasi street. Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 24. 2006. p. 7–35.Regenye, J. – T. Biró K. 2014: Veszprém, Jutasi út neolitikus település leletanyaga I. Kerámia, kő. Finds from the Neolithic settlement Veszprém, Jutasi street I. Ceramics and lithics. Laczkó Dezső Múzeum Közleményei 28. 2014. p. 29–73.Regenye, J. – T. Biró K. in press: Jutasi út neolitikus település leletanyaga II. Kerámia, kő. Finds from the Neolithic settlement Veszprém, Jutasi street II. Ceramics and lithics. Laczkó Dezső Múzeum Közleményei 29.

Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2018-ban és 2019-ben helyszíni szemléken, terepbejárásokon, régészeti megfigyelésen és megelőző feltáráson azonosítottunk újabb paleolitikus, mezolitikus lelőhelyeket és szórványokat.Helyszíni szemlék: Karácsond–Ugrai-part 2., Gyöngyössolymos–Bába-kő, Szilvásvárad–Istállós-kői barlang, Szilvásvárad–Kálmán-lápa, Demjén–Kígyós-tető, Demjén–Külső-dűlő, Demjén–Bodzás-tető, Heves–Négylineális. Terepbejárások: Rákóczifalva–Tisza-part I–II. Régészeti megfigyelés: Gyöngyös–Külső-Mérges-patak 3. Megelőző feltárás: Gyöngyös–Külső-Mérges-patak 3.A helyszíni szemlék, a terepbejárások, a régészeti megfigyelés és a megelőző feltárás munkatársai: Gutay Mónika régész, Bernáth László, Molnár László, Safranka János régésztechnikusok, Kerékgyártó Gyula terepkutató, Dulai András, Regős József leletbejelentők, Koczka Csaba, Koczka László önkéntes segítők.

Az utóbbi évtizedek biztató kutatási tendenciái ellenére még mindig feltűnő, hogy mezolitikus települések nyomai mindeddig csak nagyon ritkán kerültek elő a Kárpát-medencében. Nem képez kivételt ez alól a Dunántúl területe sem. Kora holocén korú lelőhelyek a délkelet-dunántúli térségben a Duna parti sávjában Szekszárdtól északra, valamint a Kapos és a Koppány folyók völgyében váltak ismertté, Kaposhomok, Regöly, illetve Belecska községek határában. Rendszerint a jelenlegi ártéri területekből legfeljebb néhány méterrel kiemelkedő, szigetszerű térszíneken fordulnak elő.A felszíni leletek korhatározása elsősorban az előkerült geometrikus mikrolit típusok alapján történt. Ezek között aszimmetrikus háromszögek, szegmensek, valamint trapézok is szerepelnek, jelentős ugyanakkor a tompított mikropengék és egészen kisméretű diszkoid vakarók aránya is, ugyanakkor egyes lelőhelyek leletanyaga jelentős technológiai és tipológiai eltéréseket is mutat.A Regöly határában talált lelőhelyek közül az egyiken (Regöly 2) több éven át régészeti feltárás is folyt. A mezőgazdasági művelés által bolygatott felszínen is jelentős számú pattintott kőeszköz került elő, az egykori település nyomai ugyanakkor közvetlenül a jelenkori szántás alatti rétegekben is fennmaradtak. A közel 100 négyzetméternyi felületen feltárt kőeszközök nyersanyának többsége a Mecsekből, illetve az onnan eredő patakok hordalékából származó radiolarit.A lelőhelyen feltárásra került egy olyan jelenség is, amely a település hosszabb idejű használatára utal. A szántás alatt nagyjából 10 cm mélységben vált megfigyelhetővé egy kissé földbe mélyített, kerek alaprajzú, mintegy 3 m átmérőjű egykori kunyhó maradványa. A peremén hét, a tetőt tartó egykori oszlop lenyomata is kirajzolódott. Az oszlophelyek dőlésszögének ismeretében rekonstruálhatóvá vált az egykori épület földre támaszkodó, kúpos tetejének tartószerkezete is.